Mostani bejegyzésem azoknak szól, akik építkezni szeretnének. Elszántak, csak lehet, hogy egy-két dologban még kicsit tájékozatlanok.  Sajnos az elmúlt két év (2017-2018) során az építőanyagok  és a munkadíjak is kezdtek az egekbe szállni, és ez jövőre sem lesz másképpen. A kivitelezők, akik jelenleg egyre kevesebben vannak, már most alig bírják elvégezni a bevállalt munkáikat.

14_budakalaszi_haloszoba_lakberendezes.jpg

Amiért ezeket a sorokat íróm, az egy kis segítségi szándék azoknak, akik mindezek ellenére mernek és akarnak  új házat építeni. Saját építkezésemből és ügyfeleimnél látottak és tapasztaltak alapján azt kell mondjam a legfontosabb egy jól dolgozó és megbízható kivitelező (lehetőleg generálkivitelező) megtalálása, aki már a kezdetek kezdetén szimpatikus, átlátható árajánlatot tud adni, a felmerült kérdésekre türelmesen és készségesen válaszol.

(Ebből már meglehet ítélni azt is, hogy egy esetleges konfliktus esetén milyen reakciókra számíthatunk a kivitelezés során.)

Szintén nagyon fontos, hogy egy olyan műszaki ellenőrt bízzunk meg, akin látszik, hogy szereti a szakmáját, mert Ő lesz az építkezés során az építtető jobbkeze!

Ő lesz az, aki rávilágít a kivitelezők munkájának minőségére, mivel Ő az építtető embere , ezért független legyen a generálkivitelezőtől.

Nem úgy mint a műszaki vezetők, akiket általában az aktuális kivitelező, vagy generálkivitelező hoz magával, (villanyszereléshez, vízgáz szereléshez, kőműveshez, ácshoz), őket még a műszaki ellenőr is felülbírálhatja.

Egy jó műszaki ellenőr nem csak a munka minőségét tarthatja szemmel, de egy építkezés során vannak olyan történések is, amiknek igazából " nincs gazdájuk" , pl. ha a generálkivitelezőtől független kivitelezők is megjelennek, nem biztos, hogy azoknak a megjelenésére bárki is odafigyel, és így előfordulhat, hogy nem időben jelennek meg az építkezésen, mert pl. nem tudták, hogy már ott tart az építkezés, ahol éppen tart. :-) 

Ezért a műszaki ellenőrt mindenképpen érdemes sűrűn kihívni még akkor is, ha ez plusz költséggel jár, mert sokkal nagyobb károk keletkezhetnek a megjelenése nélkül, mintsem ezt ki lehessen spórolni. 

12_budakalaszi_konyha-etkezo_lakberendezese.jpg

Az sem egy elhanyagolható szempont, hogy amennyiben nem szeretnék, hogy a nem kis költséggel megépített házban már lakva derüljön ki, hogy a konyha jobb lett volna, ha nem olyan kiosztásban lett volna legyártva, vagy jobb lett volna, ha még ide-meg oda került volna konnektor-lámpa stb, vagy egy beltéri ajtó egy kicsivel arrébb került volna, akkor érdemes már az elején lakberendező segítségét bevonni!

A legjobb ha már a ház megépítésének kezdte előtt pár hónappal, - hogy legyen idő a lakberendezőnek is a tervezésre - de még jobb, ha a ház  tervezésével  egy időben, mert még az is előfordulhat, hogy még egy ablak is arrébb kell hogy kerüljön, mint ahogy azt az építész gondolta! 

Lakberendezéssel-Kivitelezéssel kapcsolatban további információ: http://www.egykislakberendezes.hu

10_budakalaszi_etkezo_lakberendezese.jpg

 

 

 

Címkék: énblog konyha építkezés életmód lakás mindennapok fotók életképek tervezés otthon lakberendezés konyha bútor hálószoba élménybeszámolók lakberendező látványtervezés lakberendezők műszaki ellenőr lakberendező blog épíkezés konyhagép Építkezés lakásfotók lakásbelsők lakás átalakítás függönyözés látványtervek konyha készítés konyha tervezés Fürdőszoba tervezés lakberendező Szentendrén Lakberendezés Budakalász műszaki vezető

A bejegyzés trackback címe:

https://1kislakberendezes.blog.hu/api/trackback/id/tr6814385310

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása