A legtöbb gyerekszoba elengedhetetlen kelléke a kislámpa, amely a legtöbb családnál éjszaka is világít. A gyermekek körében általában három-négy éves kora körül alakul ki a félelem a sötétségtől, és akár tíz éves koráig is szüksége lehet az éjszakai lámpára a nyugodt alváshoz. A gyermeki félelem pontos okai ismeretlenek, a szakértők a a gyermeki fantáziával és a mágikus szemlélettel magyarázzák. A gyermek azért is fél fény hiányában, mert fél a szülőktől való elszakadástól, és attól hogy nem képes uralni a környezetét.

A sötétségtől való félelem, tehát természetesen életkori sajátosság, amit racionális érvekkel aligha lehet elkerülni, éppen ezért a gyerekszobák szükségszerű kiegészítője lesz az éjszakai lámpa.

A most megjelent három újfajta lámpa, abban különbözik, az átlagos kislámpáktól, hogy kifejezetten éjszakai lámpának tervezték, gyermekek számára. A Drago névre hallgató zöld színű tarajos sárkányra emlékeztető figura mellett a gömb formájú, rózsaszín Bollie és a a magas, kék sapkás Littlebro is mókás társa lehet a gyereknek (megnézhetőek az alkonylampa.hu oldalon)

lámpa.jpg

A lámpák érdekes módon puha tapintásúak és egyáltalán nem melegszenek át, így teljesen biztonságosak. Mivel a lámpákban 1x1 Wattos Led izzók vannak, így a fogyasztásuk is elhanyagolhat és szelíd fényük az éjszakai alvást sem zavarják.

Címkék: képek gondolatok építkezés életmód lakás lámpa mindennapok hirek gondolatébresztő fotók életképek tervezés otthon lakberendezés lakberendező lakberendezo lakberendezők lakberendező blog épíkezés lakásfotók lakás átalakítás lakás felújítás alkonylampa Drago lámpa kislámpa

A bejegyzés trackback címe:

https://1kislakberendezes.blog.hu/api/trackback/id/tr655685610

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.